Nagykapos 10.000 lakosú kisváros Kelet-Szlovákiában, 3 km-re a kárpátukrajnai határtól és 18 km-re Ungvártól. Egy 13. századból származó oklevélen nevét Copusnak írták. A helység az egykori Kiskapos, Nagykapos és Csepely összeolvadásából keletkezett és az első világháború végéig a történelmi Magyarországhoz tartozott. A reformáció hullámai Kaposra is hamar eljutottak, és a 16. század második felében a helységek lakosainak nagy része reformátussá lett. A katolikus gyülekezet úgy megfogyott, hogy több mint száz éven át nem volt lelkésze és a kaposi kis gyülekezet a csicseri gyülekezet leányegyháza lett. Az ellenreformáció aztán olyan kegyetlen hatalmi eszközöket alkalmazott, hogy a református gyülekezet fogyatkozott meg nagyon. A lelkésznek is menekülnie kellett és a templomot lepecsételték, hogy ne lehessen ott istentiszteletet tartani. Csepelynek külön temploma volt, és mivel Csepely artikuláris hely volt, az ellenreformáció nehéz éveiben az ottani kis templomba mentek a kaposi hívek is.

Az első világháború után, amikor a trianoni békeparancs nyomán Magyarországot szétdarabolták, az újonnan életre keltett Csehszlovákia szlovákiai részéhez Nagykapossal együtt 492 református gyülekezetet csatoltak. Ezek egy része leányegyház volt. A 492 gyülekezetből 449-ben a hívek magyar, 31-ben pedig szlovák anyanyelvűek voltak. Ezekben a gyülekezetekben az első világháború előtt is szlovák volt az istentiszteleti nyelv. 12 vegyes ajkú gyülekezetben váltakozva volt magyar és szlovák az istentiszteleti nyelv. A Csehszlovák állam teljes szabadságot és függetlenséget ígért az egyháznak, ha az egyház szervezeti egységbe tömörül, megválasztja vezető testületét és az így megszervezett Szlovákiai Református Egyház elkészíti és állami jóváhagyásra felterjeszti az új egyházalkotmányt. Ezzel együtt azt is megkövetelte az új állam, hogy a lelkészek tegyenek hűségfogadalmat a Csehszlovák államnak. Az egyház ilyen körülmények közt készítette el egyházszervezetét és egyházalkotmányát, amit be is nyújtott az illetékes állami hivataloknak.

A megkövetelt hűségfogadalommal kapcsolatban azonban fenntartása volt az egyház vezetőinek. Kifejezték hajlandóságukat a hűségfogadalom letételére, azzal a feltétellel, ha előbb az állam jóváhagyja a benyújtott egyházalkotmányt, és ezzel szavatolja az egyházalkotmányban megfogalmazott hagyományos függetlenséget és szabadságot, amit a történelmi Magyarországhoz tartozás évszázadai során élvezett. A hatóságot elvileg elfogadhatónak tartották ugyan az elkészített egyházalkotmányt, de annak gyakorlati jóváhagyása elé folyamatosan akadályt gördítettek. Az éveken át húzódó tárgyalások 1938 –ig, Csehszlovákia felbomlásáig sem vezettek az egyházalkotmány elfogadásához . Így az egyház féltörvényes állapotban végezte küldetését, és a lelkészeknek hordozni kellett az ennek eredményeként keletkezett egzisztenciális bizonytalanságot és sok esetben a súlyos megélhetési gondokat is, amit a harmincas években még súlyosabbá tett az egyetemes gazdasági váltság. Mivel az egyház szellemi központjaitól, iskoláitól is el volt szakítva és a lelkészek és tanítók kiképzését Magyarországon a Csehszlovák állam nem akarta engedélyezni, évekig probléma volt az egyházi szolgálatok folyamatosságának a biztosítása. Végre sok erőfeszítés után, külföldi testvérek erkölcsi és anyagi segítségével megnyílt Losoncon egyházunk teológiai akadémiája. Egy tanítóképző intézet megnyitására csak tíz évvel később, 1935-ben került sor Komárom Szlovákiához csatolt részén. Túlnyomórészt magyar nemzetiségű egyházunk mindvégig mostohagyermek maradt az ú. n. első Csehszlovák köztársaságban.

* * *

A bécsi döntés után, amikor a felvidék magyarlakta területe visszacsatolódott az anyaországhoz, tárgytalanná lettek a Csehszlovákiához tartozás ideje alatt rendezetlenül maradt szervezeti, egyházjogi és iskolaügyi problémák. Nagykapos is betagolódott a Tiszán inneni Egyházkerületbe. Nagykaposi diákjaink a közeli Sárospatakon folytathatták tanulmányaikat Reményteljes évek voltak ezek, de örömünket hamar elvette a második világháború sok szörnyűsége.

* * *

A második világháború a nagykaposi gyülekezetet is megtépázta. A háború folyamán a harctéren 20 –an haltak meg Kaposról. A bombatámadások során otthonaikban vagy annak környékén is meghaltak 13-an. A front után elhurcoltak közül 32-n haltak meg a Szovjetunióban. Kapos-Csepelyből 17 családot telepítettek ki Magyarországra.

Az itthon maradtak majdnem minden családban gyászoltak vagy hiányoltak valakit, akit elhurcoltak, deportáltak vagy kitelepítettek. A Szovjetunióba elhurcolt 96 férfi közül sokról éveken át nem tudták, hogy él-e vagy meghalt. A gyülekezet csepelyi templomát bombatámadás rombolta le, amelyet az az előtt is csak 120 lelkes gyülekezet nem tudott újra felépíteni. A templomépítés nemcsak azért maradt el, mert a gyülekezet kicsiny volt és a kitelepítés által még kisebb lett, hanem mindenek előtt azért, mert a háború után újra visszaállították a trianoni határokat és Nagykapos is újra Csehszlovákiához csatolódott. A sok sebből vérző egyházi életet is a népünket sújtó rendeletek tették még nehezebbé. A nacionalista gyűlölködésnek és uszításnak olyan izzó atmoszféráját keltették életre, hogy a városok utcáin, vagy a vonaton magyarul megszólalni veszélyes volt. Az ország államfője ismét a dekrétumairól „híres” E. Beneš lett, aki egyöntetű szláv államot akart formálni, és a más nyelvű lakosságot minden eszközzel likvidálni akarta. Szellemisége bevonult a mi egyházunkba is. Az egyházi vezetést a szlovák lelkészeknek egy kis csoportja vette kezébe. A benesi dekrétumok nyomán kiadták a rendelkezést, hogy az istentiszteleteket minden gyülekezetben szlovákul kell tartani. Híveink között akkor még alig akadt szlovákul is értő ember. A lelkészek sem voltak felkészülve a szlováknyelvű igehirdetésekhez. Ha valamelyik lelkész megpróbálta felolvasni a hivatalosan kapott cseh igehirdetést és imádságokat, azt legtöbb esetben nem értette a lelkész sem és a gyülekezet sem. Az egyház vezetését kezébe vevő kis lelkészcsoport kiadta ugyan a rendelkezést a szlovák istentiszteletek tartására, de nem volt köztük senki, aki elvégezte volna az igehirdetések és imádságok kidolgozásának komoly teológiai munkáját. Kidolgozott szlovák istentiszteleti anyaguk tehát nem volt, ezért fordultak a Cseh-Testvér Egyházhoz, és a tőlük kapott cseh igehirdetéseket küldték el a mi magyar gyülekezeteinkbe, hogy lelkipásztoraink azt olvassák fel templomainkban. A cseh nyelv a mi népünknek még a szlováknál is idegenebb és érthetetlenebb volt. E miatt a gyülekezetek tagjai elmaradtak az istentiszteletről.

Néhány lelkész, aki nem bírta elviselni azt a feszültséget, amit ez az állapot okozott, elköltözött családjával együtt Magyarországra. De voltak lelkészek, akik vállalták az engedetlenség kockázatát, és a rendelkezés ellenére anyanyelvünkön végezték szolgálataikat Ez a durva nyelvi erőszak azonban rossz hatással volt a lelkekre, mert még jobban mélyítette azokat a lelki sebeket, amelyek a háborús idők sokféle szenvedése és vesztesége miatt amúgy is sajogtak, és fokozott mértékben szükség volt az egyház lelkigondozó szolgálatára. A nagykaposi gyülekezet lelkipásztora ezekben az években dr. Magda Sándor püspök volt, aki törvénytelennek tartotta az anyanyelvi istentiszteletek tilalmát, már csak azért is, mert ezeket a benesi szellemiségű elnemzetlenítő törvényeket egyházi választás nélkül vezető szerepet betöltő lelkészek rendelték el a magyar gyülekezetekben, az állami hatóságok parancsa alapján. Egyetemes egyházunknak tehát nem voltak legitim vezetői azok a szlovák lelkészek, akik az állami hatóságok parancsát az egyházközségek felé továbbították.. A rá nehezedő politikai nyomás azonban Magda Sándor püspök-lelkészt is arra késztette, hogy családjával együtt Magyarországra távozzon. Nagykaposi gyülekezetétől 1947 november 7.-én köszönt el.

 

A kitelepítés nagy lelki törést jelentett mind a kitelepítettekre, mind az itthon maradtakra nézve.

A 17 család többsége, akiket Magyarországra, Elekre és Gyulára telepítettek át, a templom nélkül maradt csepelyi gyülekezet tagja volt. Ennek a gyülekezetnek itthon maradt része vezetőivel együtt csatlakozott a nagykaposi gyülekezethez, lerombolódott templomuk harangját pedig a nagykaposi templom tornyában helyezték el. A nagykaposi gyülekezet templomának a tornyában akkor csak egy harang volt, mert az első világháború idején a másik harangot hadi célokra elrekvirálták, és a sok problémát hozó két világháború közötti években nem sikerült megoldani annak pótlását.

Az Elekre kitelepített hívek úgy akarták megőrizni és ápolni az otthonmaradt testvérekkel a közösséget, hogy szerettek volna valamit kapni azokból a kegyszerekből, amelyet itthoni életükben ők is használtak. Szerették volna megkapni otthoni csepelyi templomuk harangját is. Ezért miután Magyarországon az akkor alakuló eleki gyülekezetbe betagolódtak, kérésüket az eleki presbitériummal karöltve az 1949 szeptember 4.-én tartott gyűlés jegyzőkönyvbe foglalt óhajaként küldték el Nagykaposra. A nagykaposi presbitérium megtárgyalta az ügyet és a következő határozatot hozta”: „A nagykaposi presbitérium teljes egészében méltányolja az eleki ref. egyház kérését, és testvéri szeretettel kíván a kérésnek eleget tenni, annál is inkább, mert áttelepített testvéreink buzgó munkáját egyházunk építése terén úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni óhajtja. A presbitérium készséggel bocsátja rendelkezésére eleki testvéreinknek mindazokat a klenódiumokat és a paróchiális könyvtár mindazon köteteit, amelyek szükségesek az ott most alakult egyházközség számára.

A volt ungcsepelyi ref. egyház presbitériuma felajánlja a paróchiális könyvtár mindazon köteteit, amelyek a nagykaposi ref. egyház paróchiális könyvtárában is megvannak.

A nagykaposi ref. egyház presbitériuma ajándékozni kíván saját klenódiumaiból 2 (kettő) kelyhet, 2 (kettő) tányért, egy ón keresztelő edényt és az úrasztali terítőkből 2 (kettő) darabot.

Az ungcsepelyi egyház presbitériuma nem tudja azonban teljesíteni eleki testvéreinknek azt a kérését, hogy az ungcsepelyi egyház harangját is átengedje. A harang mely egy évszázad óta hívogatta az élőket és siratta halottainkat, mint ősi emlék olyannyira összenőtt itt maradt testvéreinkkel, hogy a jövőben is ez fogja hirdetni a nagykaposi ref. egyház templomának a tornyában az ungcsepelyi egyház múltját és a két egyház egyesülését. Erre való tekintettel a presbitérium mint látható emléket megőrizni óhajtja az ősi harangot az ősi helyen, annál is inkább, mivel a volt ungcsepelyi ref. egyház tagjainak nagyobb része ma is Nagykapos-Csepely községben tartózkodik.

A közös presbitérium a jelen jegyzőkönyvben felsorolt tárgyakat készséggel bocsátja az eleki ref. egyház rendelkezésére és működésére Isten gazdag áldását kéri.”

1948 februárjában Csehszlovákiában is magához ragadta a hatalmat a kommunista párt. Az új politikai hatalom az ateista ideológiát igyekezett uralkodó eszmévé tenni az országban és mindent megtett annak érdekében, hogy az egyházi életet a templomok falai közé korlátozza és a keresztyén hit lelkiségét a közéletből kiszorítsa. Ennek aztán messzemenő következményei voltak az egyház életében. Az ateista ideológia terjesztésének az első lépéseként elvették az egyházak iskoláit.

A nagykaposi ref. egyház tehát egyik templomának az elvesztése után, amely Csepelyben volt, az iskoláját is elvesztette.

Az új politikai hatalom, amely az egyházak minden külső föld ingatlanját állami tulajdonba helyezte, a belsőségekre nézve sem tartotta sérthetetlennek a magántulajdont. 1955-ben a járási és a nagykaposi vezetőség építési terve szerint a Járási Nemzeti Bizottság központi hivatalát Nagykaposon akarták felépíteni, és az építés helyéül a református lelkészlakás kertje lett kijelölve. Az építés tervét közölték a szóban forgó földdarab tulajdonosával, tehát az egyházközséggel, és felhívták annak előjáróságát, hogy a szükséges területet bocsássa rendelkezésükre. Ebben az esetben hajlandók a tulajdonossal adásvételi szerződést kötni. Amennyiben az egyház ezt nem akarja, a szükséges területet kisajátítással helyezik állami tulajdonba. A területet végül is az általuk meghatározott áron, négyzetméterenként 4 koronáért megvásárolták.

1957-ben nem kis gondot okozott az egyháznak, hogy a város politikai vezetése állami tulajdonba akarta venni a lelkészlakást is, mert egy városrendezési terv keretében, amelyhez egy postahivatal építése is hozzátartozott, szükség volt a lelkészlakáshoz tartozó udvarra is. Az „önkéntes” megállapodásra a Helyi Nemzeti Bizottság elnökségével, akik a tárgyaláson az államot képviselték, 1957 november 14.-én került sor. A parókia épületéért, amely éppen felújítás után volt, 154.000 koronát adtak. Ezen az állapoton az egyház előjárósága nem tudott változtatni, de a szerződést azzal a kikötéssel írták meg, hogy az egyház az eladott lelkészlakást csak akkor adja át az új tulajdonosnak, ha belsőséget vásárol, és az új lelkészlakást felépíti. Az új lakás három év múlva végül is Csepelyben, a templomtól 1 km távolságra épült fel.

Nagykapos nagy többsége római katolikus, de van itt egy növekedő görög katolikus gyülekezet is, amely most épít templomot.

A háború viharának az elvonulása után a gyülekezet 1948-ban igyekezett templomát megújítani.

A templomon akkor még ott voltak a háború sebei, aknaszilánkok nyomai.

1950-ben a templom belső részét és a festést újították meg.

Mivel az orgona is erősen megrongálódott állapotban volt, annak általános felújítását is elvégeztette a gyülekezet. Ez alkalommal elektromos meghajtású fújtató szerkezetet is szereltek az orgonához.

A templom 1948-ban történt külső javítása csak ideiglenes jellegű szükségmegoldás volt, ezért 1956-ban szükség volt egy alaposabb megújításra. A háborús sérülések nyomait csak ezzel a javítással sikerült véglegesen eltüntetni. A templom építésének 200 éves évfordulójára 1987-ben a gyülekezet újra elvégezte a templomon azokat a javításokat és újításokat, amelyeket az idő vasfoga miatt szükséges volt elvégezni.

1970-es években elkészíttette a gyülekezet a harangozás villamosítását is.

A második világháború áldozatainak az emlékét a templom előtti kis téren felállított kopjafa emlékmű őrzi, ahol a magyar társadalmi szervezetekkel együtt minden október végén kegyeletes emlékünnepet tartunk.

Nagykapos központi fekvésű hely, és Ungvidék szellemi életének már az első világháború előtti időben is központja volt, járási szolgabírói hivatallal, járásbírósággal. A lakosok lélekszáma akkor még csak 1300 körül volt. A számbeli gyarapodás akkor indult rohamosan emelkedni, amikor a második világháború után a környező községekben tűzzel-vassal összekovácsolták a földműves szövetkezeteket. Az évek során egyre jobban gépesített szövetkezetekben nem sok munkaerőre volt szükség. A családi gazdaságok széthullottak, a fiatalok nagy többségének már idegen lett a mezőgazdasági munka, és a központibb fekvésű helyekre költöztek, ahol sokféle munkaalkalom, vagy tanulási lehetőség volt. A közeli Vajánban épített villanytelep is sok munkást, mérnököt és más szakembert alkalmaz. Az ottani vezető szakemberek jelentékeny része is, akiknek többsége szlovák, Nagykaposon telepedett le. Így növekedett Nagykapos lélekszáma 10.000-re. De ezeknek az új lakosoknak a többsége új lakhelyén nem kapcsolódott be az egyházi közösségekbe. Az egyház lelkigondozói és missziói toborzásának csak részleges eredménye van. A ref. gyülekezet lélekszáma 1931-ben 532 volt. A 2000-ben tartott népszámlálás adatai szerint a reformátusok lélekszáma meghaladja a 2000-et, és bár a templom nagy ünnepekben zsúfolásig telve van, néha még a padok közt is állnak a hívek, a hívő életben sokan elbizonytalanodtak. A háború és az erőszak által okozott anyagi károkat fel lehet mérni, ki lehet számokban fejezni, de más a helyzet a lelki- szellemi életben okozott károkkal. Fel se tudjuk mérni, mennyi lelki-szellemi kárt okozott köztünk az elmúlt évszázad ideológiai háborúja az egyház ellen folytatott támadásával. A mai szülők és nagyszülők két nemzedéke az ateista ideológia légkörében nőtt fel. Ennek eredményeként a mai középkorú és fiatal nemzedék jelentékeny része ingatag talajon, vagy egyenesen lelki légüres térben él. Nem tudja hová tartozik, vagy nem tud dönteni, hová tartozzon. A lendületes technikai fejlődés által növekvő árubőség és az azokat propagáló színes reklámok szellemisége a lélektelen gyakorlati materializmus felé vonzza az embereket, különösen a fiatalokat. Ebben a miliőben fokozott mértékben szükség van a maradandó lelki értékeket képviselő egyházi szolgálatra. Szükség van arra, hogy ifjúságunknak, amely legjobban ki van téve a szellemi zsibvásár kínálatának, segítsünk, hogy életét, jövőjét az egyetlen szilárd alapra, az örök kősziklára, Jézus Krisztusra építse. A templomon kívül szükség van egy olyan létesítményre, ahol a templomban hallott, hitre segítő Ige fényszóróját a mindennapi életben előforduló sokféle kihívás és kísértés felé fordítják a lelkigondozók. Csak Isten Igéje, Krisztus Lelke segít eligazodni összekuszált világunk sötét útvesztőiben. Mert a sátánnak gazdag eszköztára van. Nemcsak ateista ideológiával tud embereket elfordítani a Krisztusban adott új élettől, hanem szépen csengő vallásos jelszavakkal és elméletekkel is.. Nem Isten Lelkének a munkája az, hogy az utóbbi években úgy szaporodnak az új vallások, szekták, és a keleti filozófia vallásos mezbe öltözött, vagy még keresztyén mázzal is bevont tanításai, mint nyári eső után a gombák. Az elmúlt évek sajtóközleményeiből tudjuk, hogy több ilyen vallásinak nevezett csoport vonzáskörébe került fiatal sodródott már a téboly útvesztőjébe, ami aztán kollektív öngyilkosságba vezetett. Ezért kell nagyon résen lenni az egyházaknak, a keresztyén hit mélységeit ismerő embereknek, hogy életünk és szeretteink élete ne kerüljön sötét szellemi erők útvesztőjébe.

Mindezeket a dolgokat ismerve döntött a nagykaposi gyülekezet úgy, hogy ifjúságunk keresztyén hitben nevelése és megtartása érdekében a nehezítő körülmények ellenére is igyekszik a maga részéről meghozni minden tőle telhető áldozatot. Ezért készítette el egy ifjúsági központ építésének a tervét, jóllehet tudja, hogy ennek a tervnek a megvalósítása messzemenően meghaladja erejét. Az első lépés az volt, hogy vásárolt egy belsőséget, amelyet csak egy út választ el a templomtól. A nem kis munkát jelentő előkészítő tereprendezés után 2000 őszén lett lerakva az épület fundamentuma.

A munka lassan halad ugyan, de folyamatban van. Miután az utóbbi időben a hollandiai és magyarországi testvérektől is kaptunk egy kis segítséget, 2004 őszén az épület tető alá került.

Az épületben lesznek konferencia termek, kiállítási helység, könyvtár, teológiai adattár, egy kis nyomda, és helység a keresztyén sajtótermékek terjesztésére, klubhelység, vendégszobák és lakás az ifjúsági munkát vezető lelkész és családja részére. Természetes, hogy az ifjúság szórakozni is akar, és áldott dolog az, ha a szórakozást nem kétes szellemű világi mulatóhelyeken, hanem gyülekezeti, testvéri közösségben találja meg. Ezért lesz az épületben klubhelyiség is. Nagykapos 3 alap és 3 középiskolájában mintegy 3000 fiatal tanul. Reménységgel gondolunk arra, hogy rajtuk kívül a környék sok keresztyén fiataljának lehet kedves találkozó helyévé és a lelki-szellemi felfrissülés forrásává ez az épülő központ.

1930 után a következő lelkészek szolgáltak a nagykaposi gyülekezetben:

Dr. Magda Sándor püspök, akit Csicserből hívott el és választott lelkészévé a nagykaposi gyülekezet 1934-ben. Szlovákiai Református Egyházunknak három egyházkerülete volt, és ő mint az itteni Tiszáninneni Egyházkerület püspöke lett nagykaposi lelkész. Évek hosszú során át volt az egyház hivatalos lapjának, a hetenként megjelenő „Református Egyház és Iskolá”-nak a főszerkesztője. Isten Igéjét nemcsak a szószéken, hanem a sajtóban, értékes irodalmi alkotásokban is hirdette. A sajtón keresztül is küzdött azért, hogy itteni kisebbségi magyar sorsunk elviselhetőbb legyen.

Utódja Csatlós Sándor volt, akit Iskéből hívott és választott meg a gyülekezet. Beiktatása 1948 januárjában volt. Ő aztán egész életét Nagykaposon töltötte. Az ő szolgálati ideje alatt kellett a gyülekezetnek elviselni az egyházi földek államosítását, és az addigi lelkészlakás eladását, amit a kommunista hatalom rendelt el. Mivel a front után Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták és ezzel az eredeti Ungi Egyházmegye egy része is oda csatolódott, új területi elrendezése lett az egyházmegyének. Az Ungi Egyházmegye Szlovákiában maradt gyülekezeteihez hozzácsatolták a felső-zempléni szlovák gyülekezeteket is. Az így szerveződött egyházmegyének Eperjesi egyházmegye lett a neve, amelynek 1972-től 1984-ig esperese, majd 1996-ig egyházmegyei főjegyzője volt.

Megválasztott utódja 1998 - ban Pándy Árpád lett, akit Nagyráskáról hívott el a nagykaposi gyülekezet éppen akkor, amikor ott új lelkészlakás építése volt folyamatban. Előzőleg a gyülekezettel összefogva nyári ifjúsági tábort építettek ki Nagyráskán, hogy ott a környék ateista ideológia bilincseiből megszabadult fiataljai, iskolásai, Isten Igéje körül lehessenek együtt. Nagykaposra kerülve ezt az ifjúsági munkát akarja a lelkész szélesebb alapokra helyezve folytatni. Az ifjúság és az egyház jövője iránti felelősség adta a nagykaposi ifjúsági központ építésének a tervét, amelynek építése folyamatban van.

Az Ungi Egyházmegye egy részével együtt az egész Kárpátaljai Egyházkerület is a Szovjetunióhoz lett csatolva. Ezért a második világháború után egyházunk Csehszlovákiában maradt újjászervezői már nem törekedtek arra, hogy a megmaradt területen visszaállítsák az első világháború utáni egyházkerületeket. Ennek Kárpátalja elcsatolásán kívül az volt az oka, hogy a háború áldozatai, majd a kitelepítések és deportálások által nagyon megfogyatkozott az egyház lélekszáma. Ezért az előző két egyházkerületet összevonták és az így keletkezett Egyetemes Egyháznak Dr. Varga Imre lett a törvényesen megválasztott püspöke.

A nagykaposi református iskolának a története –sajnos- befejeződik azzal, hogy a község a második világháború után ismét Csehszlovák államkeretbe került. 1928-tól Pápay István volt az egyházi iskola tanítója, aki azonban a háború alatt fogságba került. Egy 1946-ban tartott presbiteri gyűlés jegyzőkönyve tanúskodik arról, hogy a gyűlésen szeretettel beszélnek róla, és sajnálattal emlegetik, hogy még mindig nem jött haza a fogságból. A háború utáni kemény nacionalizmus a magyar iskolákat becsukatta, az utána következő kommunista hatalom pedig el is vette az egyházak iskoláját. Pápay István 1947-ban szabadult a fogságból, de miután megtudta hogy az itteni magyar iskolákat megszüntették, Magyarországon maradt. Ezzel megszűnt annak a lehetősége, hogy a fiatal nemzedék intézményesen keresztyén szellemben nevelődhessen. A politikai fordulat után ígéretesnek mutatkozott a lelkésznek az a kezdeményezése, hogy Nagykaposon legyen ismét egyházi iskola, de ez sajnálatos környezeti körülmények miatt ez ideig még nem valósítható meg.

1970-1996-ig Asszonyi Árpád mérnök személyében nagykaposi egyháztag viselte az egyházmegyei gondnoki, majd 1996–tól 2002-ig az egyetemes egyház gondnoki tisztségét is. Ebben a tisztségben Koncsol László író lett az utódja.

Miután a második világháborúban a csepelyi gyülekezet temploma lerombolódott és annak újjáépítésére nem volt lehetőség, a csepelyi gyülekezet összeolvadt a nagykaposi gyülekezettel.

A csepelyi lelkipásztor a háború idején (1916-tól) Juhász Imre volt.

Csepely utolsó ref. egyházgondnoka a feljegyzések szerint 1929-től Köblös István volt. A gyülekezet lélekszáma 1900-ban 116 volt.

Veskóc Csepely filiája, Budaháza pedig szórványa volt. Egy 1873-ban keltezett megállapodás értelmében a csepelyi lelkész minden harmadik vasárnap ment ki Veskócra, a közbeeső vasárnapokon a kántortanító végezte az istentiszteleti szolgálatokat. Ma a nagykaposi lelkész minden vasárnap és minden csütörtök este tart Veskócon istentiszteletet, vagy bibliaestét.

A veskóciak szívesen emlegetik, hogy a község lakosainak 85-90%-a múlt század első felében református volt. A gyülekezet lélekszáma 1930-ban 230 volt, a harmadik évezred negyedig évében pedig 118. 1937-ben 19 tagból álló énekkara volt a gyülekezetnek, akik 1937- ben az első világháború áldozatainak az emlékére Szekeres István tanító kezdeményezésére emléktáblát készíttettek, és azt a templomban helyezték el. A második világháborúban a templomot találat érte, a torony ledőlt és a két harang leesett. A leeset két harangnak haranglábat készítettek, hogy a gyülekezetet harangszó hívogathassa az istentiszteletekre. A tornyot 1956-ban építették fel újra.

Veskócon is volt református iskola, de a politikai hatalom, amely az egyház ingatlanjait elvette, az iskolát is államosította.

1982-83-ban a gyülekezet elvégezte a templom külső belső megújítását. 1984-ben villamosították a harangozást és a fűtést. 1991- ben újraönttették a háború alatt megsérült kis harangot és emléktáblát készíttettek a második világháborúban elesett és a háború után elhurcolt és a Szovjetunióban meghalt emberek emlékére. Ezt az emléktáblát a templom külső falán helyeztek el.

2002-ben megrepedt a toronyban a nagyharang is, amit a gyülekezet még az évben újraönttetett.

Veskócról csak Ladányi Sámuelt és családját telepítették ki Magyarországra.

 

 

2004. október

Pándy Bertalan